Az élet és az igazság nevében.

Ami tegnap még billent ma már dől Németországban. Merkel zsarnoksága

Merkel menekültpolitikáját védte a Bundestagban

Merkel zsarnoksága Hol zsarnokság van… Meglepő véleménynek adott hangot a szír származású német politológus Bassam Tibi, legfrissebb véleménycikkében.

Tibi szerint Merkel vezetésével mára Németországban zsarnokság van kialakulóban, a Wilkommenskultur zsarnoksága, melynek legfőbb állami mantrája a “wir schaffen das”.

A szír politológus szerint Németországból a nyugati társadalmakhoz képest eleve hiányzik a vitatkozás politikai kultúrája.

Ez a hiány pedig erős bázist képez ahhoz, hogy egy zsarnoki attitűddel rendelkező politikai rendszer könnyebben alakulhasson ki.Tibi szerint aki Németországban nem ért egyet a „megcsináljuk”(wir schaffen das) tételével, azt mint „populistát” és mint „iszlamofóbot” rekeszti ki a hatalmaskodó elit.

Ennek már semmi köze nincs a demokráciához. A német történelem DNS-éből hiányzik az egymással tárgyilagos vita folytatásához szükséges kultúra/kulturáltság és a kutató szerint emiatt nem is olyan meglepő, hogy a hivatalban levő kancellár asszony felettes állami hatóságként hoz olyan egzisztenciális döntéseket, mint pl. 1,5 millió muszlim Németországba való beengedése.

Kritikus módon veszi vizsgálat alá Tibi a merkeli politikai karaktert is. Tibi szerint Merkel szinte valamennyi politikai lépésében megfigyelhető, hogy mennyire magán viseli a Német Szocialista Egységpárt diktatúrája alatti szocializálódás szellemi nyomait. Merkel katasztrofális módon „nyugattalanítja” Németországot, azon hozzáállásával, hogy NDK-s múltjából fakadóan a népet pusztán tömegként ismeri, amely a politika által előírt döntéseket alattvalóként hajtja végre.

A németeknek jelenleg ellenállás nélkül kell követnie Merkel „megcsináljuk” szlogenjét és aki netán nem ezt teszi, azt súlyosan megbélyegzik; iszlamofóbnak és rasszistának nevezik.

Tibi szerint meglepő, hogy egy olyan nő, aki a Wikipédia szerint disszertációjához egy húsz oldalas anyagot adott be, amelyben azt fejtette ki, hogy gondolkodásmódja mennyire kompatibilis a marxizmus-leninizmussal, mára nemcsak a konzervatív CDU-t, hanem Európa legfontosabb országát vezeti.

A menekültválság során Merkel média által körülrajongott uralkodása alatt, a túlsúlyban levő narratívák diktatúrája jött létre, amelyet senki nem utasíthat el.

Tibi szerint a probléma nem a német alaptörvény, hanem az a nagy hatalmú német elit, akik véleményhordozókként lépnek fel az országban, és az ország politikai kultúráját hegemón módon határozzák meg.

Tibi szerint az uralkodó nézetek zsarnokságában a Willkommenskultur legfőbb hajtóereje, az a fajta emberi képmutatás, melynek értelmében mindenki szeretne a jó ember szerepében tetszelegni és ezalól, maga a kancellár sem kivétel.

Ez a merkeli állam berendezkedésének dogmája, amelyből már csak az hiányzik, hogy bekerüljön a német alkotmányba.

“Az ezen jó emberek Willkommenskultur politikájában” megnyilvánuló német „öntömjénezés” már eddig is masszív következményekkel járt Németországban, sőt egész Európában is és ez a jövőben csak rosszabb lehet.

Szerinte, ha Németország továbbhalad ezen az úton, lassan nem lesz túl nagy különbség Egyiptommal összevetve, ahol az iszlám az államvallás, ami behatol a szekuláris államba, a németeknél pedig a sokat hangoztatott Willkommenskultur válik állami dogmává.

Bassam Tibi szír származású német politológus, aki 1962-ben költözött Németországba Damaszkuszból. A liberális körökben nem túl kedvelt Tibi legfőbb munkássága a vezető kultúra elméletének (Leitkultur) bevezetése a német politikai gondolkodásba, továbbá az Euroislam jelenség vizsgálata.

A kutató jelenleg a Göttingeni Egyetem oktatója.

 

 

 

 

 

Kommentek


Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be:

| Regisztráció


Mobil nézetre váltás Teljes nézetre váltás
Üdvözlünk a Cafeblogon! Belépés Regisztráció Tovább az nlc-re!