Az élet és az igazság nevében.

A MIÉP nyilatkozata az elbukott alkotmánymódosításról

SZÉGYEN ÉS GYALÁZAT !

Úgy véljük, hogy csak ezzel a kifejezéssel illethető az, hogy a migránsok Magyarországra telepítésének a tilalmáról szóló alkotmánymódosítási előterjesztés elbukott, mert nem akadt egyetlen ellenzéki képviselő sem, aki felismerte volna ennek a fontosságát.

Vagy ami még rosszabb, felismerték azt, de a pártfegyelmet fontosabbnak tartották az ország és a nemzet érdekénél.

Az ellenzékből a magukat baloldalinak és liberálisnak tartókra e témában nem érdemes szót vesztegetni, mert ők mindig is nemzetközivé akarták tenni a világot – a nemzeti érzés soha nem érintette meg őket.
Más kérdés a nemzetiként induló, magát –akkor még– nemzeti radikálisként meghatározó Jobbik esete.

Úgy látszik, hogy Vona Gábor nem csak a Jobbik arcát vette el, hanem a jelek szerint a szívét is.

És ezzel együtt –magyarán szólva– kiherélte, és egészen más útra irányította pártját.

Nem Vona Gáboron csodálkozunk, hiszen ő az ismeretlenség homályából bukkant fel, amikor valakik valamilyen módon elnököt csináltak belőle, hanem azokon a Jobbikosokon (párttagokon és szimpatizánsokon), akik ezeket a pálfordulásokat tudomásul veszik.

Akik elnézik azt, hogy a pálfordulás csúcsaként a Jobbik feltételhez kötötte egy rendkívül fontos nemzeti ügy megszavazását, megszegve ezzel nemcsak a képviselői, hanem a Szent Korona előtt tett esküjüket is.
Kíváncsian várjuk, hogy van-e még lejjebb?

Budapest, 2016. november 9.

Dr. Fenyvessy Zoltán
a MIÉP elnöke

dscf5959

Kommentek


Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be:

| Regisztráció


Mobil nézetre váltás Teljes nézetre váltás
Üdvözlünk a Cafeblogon! Belépés Regisztráció Tovább az nlc-re!