Az élet és az igazság nevében.

“Ahol a becsület véget ér, ott kezdődik a politika.”

Hát, kiderült! Feladja önmagát a nagy mellénnyel nemzeti pártnak önmagát kikiáltott párt! A Jobbik!

Bangóné üres váltót tolt az orrunk alá, ugyanis ő csak akkor árulja el, hogy befogadnak-e menekülteket, ha elmúlt Április 8! 9-én! Amikor már nincs felelősség! Mert ha nyernek, azt csinálnak Magyarországgal, amit akarnak! Jót nem, az biztos! Ha meg nem nyernek, bármit mondhat, nincs tétje! Ilyen képviselőket tolnak a soros-csicska terv nyomán előtérbe, még azon az áron is, hogy kicsit megtorpan a pénz-áradat! Nem féltem őket, van az eu-nak nevezett bűnszervezetben pénz, csak ki kell nekik kunyerálni, csalni, hazudni, stb. És ehhez nevét adta a magyarnak, nemzetinek nevezett, radikálisnak becézett, szavazóit hülyének néző párt a hatalomért! Mszp-utódpárt, DK-gyuriferi gründolt párt, LMP,Együtt, stb, ne kelljen felsorolnom a nemzetveszejtőket!

Hihetetlen, hogy az emberek nem a szemüknek, tapasztalataiknak hisznek! Ki mondta, hogy minden rendben van? Senki! Minden győzelmi jelentés kis hazugság! De a Pannon Pumát már elfeledték, ami akkorát ugrott, Magyarország majdnem szakadékba hullott! Gyuriferi: Hazudtunk reggel, délben, meg este! Nem csináltunk semmit, semmit…, Bajnai meg lenyúlta a libásokat (meg még sokakat), Kóka lecsapolta a mocsarat, csak nem kérdezte meg a békákat, Kuncze meg megélhetési bűnözést alkotott!

Mi kell ahhoz, hogy egy nagyhangú, “nemzeti” párt tagjai, akik még most is mentegetik Vonáékat, észre térjen? Mármint a nemzeti érzelműek, mert a sok átvedlett ballibbel nem lehet mit kezdeni! De hogy ezek egy tálból cseresznyéznek? Érthetetlen!

Ha itt a ballib nyer, Magyarországnak, de az egész Kárpát-medencének vége! Belakják a nyugat által kiválogatott, más, előember értékkel rendelkező feketék! Mert ide biztosan nem műszerészeket, orvosokat küldenek! De, bárki is jön ezek közül, megváltoztatják életünket, dolgozni nem fognak, tönkretesznek mindent, amit őseink eddig megteremtettek!

 Vissza fognak a bevándorláspártiak lépni egymás javára, azt tolják előre, aki el is kötelezi magát!

Még egyszer, de biztosan nem utoljára: Kérem a magyarokat, okosan döntsenek, az unokáknak ne csak meséből kelljen megélni, milyen is volt gyönyörű Magyarország!

Hajrá MIÉP!

Kommentek


Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be:

| Regisztráció


Mobil nézetre váltás Teljes nézetre váltás
Üdvözlünk a Cafeblogon! Belépés Regisztráció Tovább az nlc-re!